
Soli Deo Gloria
“Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.”
Róma 11,36
Soli Deo Gloria = Egyedül Istené a dicsőség!
„Inkább milliószor vesszen el ez a világ, minthogy Isten dicsősége a legcsekélyebb módon is csorbát szenvedjen.” Kálvin János
A Soli Deo Gloria elv volt Kálvin számára a legelső és a leglényegesebb, mivel nyomatékosan kifejezi, hogy minden dicsőség egyedül Istennek jár, az emberek (pápa, szentek, Mária stb.) dicsőítésének kizárásával.
(Mint ismeretes a katolikusok a római egyház fejét a pápát, Péter apostol jogutódjának, Krisztus földi helytartójának, és csalatkozhatatlannak tartják és mellesleg „szentatyának” szólítják.)
Kálvin számára a kiinduló pont Isten kijelentése, a Szentírás és a cél Isten dicsősége, a Soli Deo Gloria.
Kálvin megtéréséről így írt: „Olyan keményen szíven ütött a pápaság pogánysága, hogy alig tudtam magamat ebből a mélységből kirángatni. Isten mégis a fiatalságom ellenére annyira megkeményedett szívemet váratlanul megtérésre vonta… Az igazi kegyesség jó ízével betöltekezve, olyan féltékenységre gyulladtam, hogy a tanultságban én is tegyek előrehaladást, hogy ezért maradék óráimat erre fordítottam.” A Soli Deo Gloria elvvel a protestánsok vallják, hogy Istenen kívül senki sem méltó a dicsőítésre: sem Mária, sem a katolikus szentek és boldogok, sem a szentek ereklyéi, sem a pápák nem méltóak arra a dicsőítésre, amelyet a katolikus egyháztól ma is kapnak. A protestánsok vallják, hogy az embereket nem szabad tetteikért dicsőíteni, magasztalni, hanem egyedül Istennek kell adni a dicsőséget, aki a teremtője, megváltója és megszentelője az embereknek.
***
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.”
(1János 1,9)
***
Az emberi élet CÉLJA a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata.
***
“Azért vagyunk a világon, hogy a kegyelem által megvilágosíttatva, életünkkel és halálunkkal az Úr Jézust dicsőitsük, azután pedig örökre Vele együtt legyünk.”
(Kálvin János)
***
„Ezért szeretett testvéreim legyetek szilárdak, rendíthetetlenek.
Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában,
hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.”
1Korinthus 15,58
***
Az emberi élet célja a földön egyedül Isten dicsőségének szolgálata. Isten minden hívő gyermeke, azért van a világon, hogy Isten dicsőségére éljen, és a világ az ő élete által áldást nyerjen.
A hívő ember Krisztus megváltó halálának és feltámadásának minden áldásában részesedik.
Mert, aki ma bűnbocsánatra, áldásra, békességre, nyugalomra, biztonságra és üdvösségre vágyik, az egyszerűen nem élhet Jézus Krisztus nélkül, mert ezeket csak Ő adhatja meg!
A kétezer éves keresztyénség története alatt hitelt érdemlően bizonyított tény az, hogy
ahol az Úr Jézus Krisztust ismerik, szeretik és szeretve követik, ott megoldás van,
békesség van, biztonság van, áldás van, mert ott mennyei ÉLET van.
Ott mindvégig megmaradnak a hitben, a Krisztuskövetésben, ott hűségesen kitartanak a próbák, a szenvedések között is, mert ahol Ő jelen van, ott Isten országa van jelen.
Mert ahol az Úr Jézus Krisztus jelen van, ott Isten országának békessége és boldogsága van jelen.
Legyen számunkra mindig erőforrás az, hogy nekünk a halálon is győztes, feltámadott Királyunk van. Erre a mindhalálig tartó Krisztuskövetésre hív minket a mi Istenünk.
Engedjük, hogy Szentlelke és Szent Igéje által formálja az életünket akaratának megfelelően.
Akik már vele élik életüket, naponta hálás szívvel rácsodálkozhatnak Isten hatalmára, nagyságára, tökéletességére, békességére, szeretetére, áldásaira, biztonságot adó jelenlétére.
Az Anyaszentegyház Isten Szentlelke által vezérelten küldetését betöltve válik igazi lelki közösséggé, lelki otthonná, lelki bölcsővé.
Ahol a hívők egyek a Krisztusban és együtt részesülnek a sákramentumokban.
Mint lelki család őszintén együtt tudnak sírni és örülni.
Krisztusban boldogan élhetnek egyetértésben, testvéri közösségben, szeretetben, békességben.
Mert ez az Egyház Urának akarata, amely számukra jó, szép, kedves és gyönyörűséges, ahol krisztusi módon gyakorolhatják a kölcsönös tiszteletadást, megbecsülést, bocsánatkérést és megbocsátást.
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!” (Zsoltárok 133:1-3)
Trencsényi László
református lelkész


.


Coram Deo
MAGNA CHARTA LIBERTATUM
Az Úr Jézus Krisztus mondja:
„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” (Márk 13,31)
***
„Gyűjtsd össze a népet, hogy meghallgassa Igéimet, és tanuljanak meg félni engem mindig, amíg csak a földön élnek, sőt tanítsák meg erre a fiaikat is.” (5Mózes 4,10)
A MAGNA CHARTA LIBERTATUM azt jelenti: A Nagy Szabadítóokirat!
Akik Isten kegyelméből, Krisztus által megszabadultak, jól ismerik a Szabadító szívét, értük meghozott drága áldozatát. Jól ismerik a Krisztus átszögezett kezét, amellyel kimentette őket a bűnből, pokolból, halálból, kárhozatból.
Számukra a hívő élet MAGNA CHARTÁJA, a szabadságuk egyedüli forrása és biztos garanciája, az Úr Jézus Krisztus golgotai keresztáldozata. Ezért „Követik a Bárányt, bárhová megy.” (Jelenések 14,4) Ezért HÁLÁSAK Neki mindörökké.
„Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” (2Timótheus 4,2)
A Református Egyház mindig is az Ige Egyházának vallotta magát. Mindig az Ige tiszta hirdetésért, és tiszta megértésért küzdött. A reformátorok mindent Istenre nézve és benne bízva cselekedtek, és immár ötszáz esztendeje tudjuk, hogy jól választottak, mert a dicsőséges Szentháromság, egy, örök Isten igazolta őket!
Az IGAZ EGYHÁZ külső ismertetőjegyei között az első helyen szerepel az Isten Igéjének tiszta hirdetése és tiszta hallgatása. Ez az Egyház legfontosabb ismérve, mert így ragaszkodik a keresztyén vallás alapjaihoz és így hat befolyásával a hitre és a gyakorlatra.
* * *
„A mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát. Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. Hanem mivel Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem embereknek akarunk tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek… Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek.” (1Thesszalonika 2, 2-4, 10)
Trencsényi László
református lelkipásztor
***
László Trencsényi
CEO, Greenprint
Watch, Read, Listen
-
—
by
Join 900+ subscribers
Stay in the loop with everything you need to know.