„Meg van írva, az igaz ember pedig hitből él! ” (Róma 1,17)

SOLA FIDE = EGYEDÜL HIT ÁLTAL
NEM a Római Egyház hierarchikus “üdvintézménye” által felkínált szentségek vételével igazul meg és üdvözül az ember! HANEM egyedül a Krisztusba vetett hit által.
Csak az Úr Jézus Krisztus érdeméért és az Őbenne való hit által üdvözülhetünk:
Sicut scriptum est: IUSTUS AUTEM EX FIDE VIVIT
“Meg van írva, az igaz ember pedig hitből él!” (Róma 1,17)
A hitre-jutás egészen isteni mű, belőle tökéletesen ki van rekesztve az emberi érdem gondolata. A hitvallásunk ezért azt tanítja, hogy az emberi „jócselekedetek” nem számítanak az üdvösség elnyerése szempontjából, hanem kizárólag az Úr Jézus Krisztus értünk meghozott áldozata.
Valljuk azt is, hogy az újjászületés egyedül Isten Szentlelkének munkája, amelyet a bűnös ember az Úr Jézus Krisztus kegyelméből, hit által elfogadhat.
…
„A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust!” Efezus 6:24
ÍGE
„De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.” 1Péter 1:25